Kövesd a legfrissebb ingatlanokat!


blog_fb_like_1.png

 

Ismerőseim olvasták

      

Mennyit ér az ingatlanom?

Legolvasottabb témák

ingatlannet_logo_plain_20090312.png

"Válságálló" ingatlanok - sikervárosok és kerületek

2012.09.17. 14:16 kertmegi.norbert

A megváltozott gazdasági és finanszírozási környezetben jelentősen visszaesett az ingatlanpiac teljesítménye is, bár a visszaesés nem minden területen egységes. Ahogy mára egyértelműen eltérő tendenciák határozzák meg a használt, illetve az új építésű lakáspiac működését, úgy az ország egyes települései között is komoly különbség mutatkozik a válság hatásaiban. Győr, Székesfehérvár, Sopron, valamint a II., XII. és V. kerület: felmérések szerint az adásvételek számából ítélve itt éreztette legkevésbé a hatását a válság. Vajon mi lehet a "válságállóság" hátterében?

Budapesten a II., az V. és XII. kerületek ugyan nem tesznek ki jelentős részt az összes lakáspiaci forgalomból, hárman összesen a forgalom 11,5 százalékát adják, ami csak másfél százalékponttal több mint a legnagyobb lakásállományú XI. kerület részesedése az összes budapesti adásvételből. Ezzel együtt – 2008-hoz viszonyítva – a megkötött adásvételek száma ennél a három kerületnél esett vissza legkevésbé, lakásállományra vetített forgalmuk pedig az átlagosnál magasabb. Míg a fővárosban 2011-ben 1000 lakásra átlagosan 27 adásvétel jutott (ez 2007-ben még 70 adásvétel volt), addig ez a szám az V. kerületben 33, a II. kerületben 28 adásvételt mutat. A kiemelt kerületek közül e tekintetben csupán a XII. kerület lóg ki a sorból 1000 lakásra jutó 24 adásvétellel.

budapest.jpg
Vidéken három, a nyugati országrészben fekvő város esetében látható a legkisebb – az átlagosnál alacsonyabb – visszaesés a lakáspiaci forgalomban. Hasonlóan a budapesti kerületekhez, itt sem a legnagyobb lakásállományú települések bizonyulnak a leginkább "válságálló"-nak. Jó példa Sopron, ahol a lakásállomány az országos 4,36 milliós lakásállomány csupán 0,6 százalékát teszi ki, de az adásvételekből kétszer nagyobb arányban, 1,2 százalékban részesedik a város. A lakásállományra vetített forgalom is magas. Míg a vidéki területeken 1000 lakásra 18 adásvétel jutott (2007-ben ez 38 adásvétel volt), addig Győrben ez a mutató 34, Sopronban 41, Székesfehérváron pedig 26 adásvétel volt.

Budapest

A három budapesti kerületben közös az átlagosnál magasabb ingatlanérték,valamint az ezzel járó relatív magas presztízs is. 2012 első 8 hónapja alapján a használt téglalakások átlagértéke a V. kerületben 35 millió forintot, a II. kerületben 25-30 millió forintot, a XII. kerületben 21 millió forintot tett ki, a fővárosi átlagos 16-17 millió forinttal szemben. A kevésbé megkopott népszerűség mögött meghúzódó okok között a vásárlóközönség összetétele is szerepel. "Az V. és XII. kerületben 2012-ben, tapasztalatunk szerint, az átlagosnál jóval kisebb volt a hitelből vásárlók aránya, és a II. kerületben is az átlagosnál némileg magasabb a készpénzes vevők aránya." – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – "Szemmel látható külföldi jelenlétet az idei évben egyelőre csak az V. kerületben tapasztaltunk a vásárlók körében."

Az V. kerület vonzerejét központi elhelyezkedése, a pezsgő belvárosi élet közelsége és magas presztízse adja, bár fontos tudni, abszolút értékben kis tranzakciószámról beszélünk, 2011-ben nem érte el a 650-et az adásvételek száma. A kerület tradicionálisan külföldi befektetők célpontja volt, a válság nyomán tapasztalt árcsökkenés újabb lökést adott ennek a vásárlói motivációnak, mind külföldi, mind magyar vásárlók esetében. A sláger nappali plusz egy, vagy két hálószobás lakás, főleg felújított, liftes házban. A panoráma, illetve a (tető)terasz, erkély nagyon keresett. 

v. kerület.jpg
A XII. kerület népszerűségét kiemelkedő adottságainak köszönheti. Közel található a város központjához, de mégis szellős beépítésű, zöld területek jellemzik, a hegyvidéki részen nagyon sok helyen kitűnő panoráma növeli az ingatlanok értékét. A legkedveltebb területek közül a Kis-Svábhegyet, Németvölgyet, illetve Virányost érdemes kiemelni. A slágert a 3 szobás lakások jelentik, 25-30 millió forint közötti értéken, általában a családosok vannak a legnagyobb arányban a vevők között. A kerületre jellemző a lokálpatriotizmus, a vevők nagy többsége az élethelyzetéből adódó változás miatt vált ingatlant, de általában igyekeznek a kerületben maradni.

A II. kerületben, hasonlóan az előző kerülethez, a legfőbb mozgatórugó az élethelyzetből adódó változás a vevők esetében. Az idősebb családi ház tulajdonosokat a gyerekek elköltözése után a túl nagy lakótér, illetve az ezzel járó magas rezsiköltségektől való megszabadulás motiválja, illetve jelennek meg később ebből az új helyzetből adódó igényekkel a vevőoldalon. A leginkább keresett ingatlantípus a nappali plusz két hálószobás lakás, amit főleg 25-35 millió forint közötti áron szeretnének megvásárolni. A keresett területek közül Pasarét, Törökvész, illetve Vérhalom emelkedik ki.

Vidék

A vidéki települések válságállóságát nem első sorban magas presztízsük, illetve vásárlóközönségük kisebb érintettsége támasztja alá, sokkal inkább a munkaerőpiac, illetve a megvalósult beruházások pörgették fel az ingatlanpiacukat. Győrben a német autómárka már a megelőző években is komoly munkaerő-keresletet támasztott, ami most, az újabb beruházással tovább erősödött. Mindez a város lakáspiacán is egyértelműen látható. Sopronban az osztrák munkavállalási lehetőségek jelentik a vonzerőt az ország szinte minden részéről érkező vásárlók számára. Székesfehérvár vonzerejét az infrastrukturális fejlesztések, és munkalehetőségek mellett a város jó fekvése is erősíti. Félúton a főváros és a Balaton között, közel a Velencei tóhoz, mind közúti, mind vasúti kapcsolatai kiválóak. 

győr2.jpgGyőrben a leginkább keresett városrészek közül a Belvárost érdemes említeni, ami, központi jellege miatt, szinte minden korosztály kedvelt célpontja. Gyakoriak a befektetői céllal vásárlók is. A sláger ezen a területen a kétszobás, 50-60 négyzetméteres lakás 10-20 millió közötti áron. A befektetési szempontot szem előtt tartó vásárlók számára a könnyű kiadhatóság lehet vonzó, akár egyetemistákat, akár a városba költöző új munkavállalókat megcélozva. Győrben az albérleti piac fellendülése miatt nagyon sokat nőtt a befektetési céllal, készpénzzel vásárlók száma, de mindez a városba újonnan költöző ingatlanvásárlók számát is erősíti.

tuztorony.jpgSopronban a központi elhelyezkedés miatt szintén a belvárosi területek keresettek, de sokan keresnek otthonokat a város külső részein található lakóparkokban is, az Ágfalvi úti, vagy az Aranyhegyi Lakóparkokban. Itt főleg a városba újonnan költöző, esetleg a városból kiköltöző családok jelennek meg. Az ingatlankínálat főleg újszerű családi házakból vagy nagyobb lakásokból áll. A városban családi házak árában nagy szórás látható, idén 10 millió forinttól egészen a 53 millió forintig regisztráltunk adásvételeket. Belvárosi, 50-60 négyzetméteres lakások 7-15 millió forint között cseréltek gazdát idén.

szekesfehervar_belvaros.jpgSzékesfehérvárott a legfőbb motivációt az élethelyzetből adódó változás jelenti, mind az eladói, mind a vevői oldalon. Megjelentek a piacon a fizetési nehézségek miatt piacra lépő eladók (majd később vevők), de a számuk az utóbbi időben már csökkeni látszik. A városban keresettek a Palotaváros, illetve a Viziváros panellakásai, főleg fiatalok és középkorúak körében. A népszerűség mögött a jó közlekedési kapcsolatok, illetve a belváros közelsége áll. Panellakásokból az egyszobástól a nagyobb, háromszobás lakásokig szinte minden típus népszerű, mérettől, állapottól függően 6 és 12 millió közötti áron cserélnek gazdát az ilyen lakások. Szintén népszerű a város magasabb presztízsű területe, az Öreghegy. Ez a városrész Székesfehérvár legnívósabb családi házas övezete, a legtöbb nagy értékű ingatlannal, viszonylag távolabb a belvárostól, viszont az elkerülő útnak köszönhetően, innen bármely városrész, de az autópálya is könnyen megközelíthető.

Forrás: REsource

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.